Tehetségfejlesztés – Eck Imre nyomában
EMT-TE-B-A-21-0056
Egyetemes táncművészet támogatása

Iskolánk névadója, Eck Imre 1960-ban koreográfusként szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol az akkori Állami Balettintézet végzős növendékeivel megalapította a Pécsi Balettet. Munkássága az 1980-as évek végéig meghatározta a társaság repertoárját, melyben az óvodásoktól a középiskolás korosztályon át, a táncot már értő korosztály igényeit kielégítő darabok is szerepeltek és szerepelnek, hiszen rendkívül fontosnak tartják a fiatal táncszerető generációk felnevelését, a táncművészet népszerűsítését. Ezért is indítottuk el az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolában a balett oktatását, a Pécsi Balett művészeinek bevonásával, melynek szakmai vezetője Uhrik Teodóra Liszt -, és Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Pécsi Balett ügyvezetője. A pályázat lehetőséget biztosít a jövőben arra, hogy a program zárásaként ingyenes kurzusokat és óralátogatásokat hirdessünk az érdeklődőknek, A Pécsi Nemzeti Színházzal is megvalósulhat a közös együttműködés a tánc kapcsán, hiszen a Pécsi Balett gyerekszereplős darabokat is vitt már színre, így biztosítva lenne számukra itt is az utánpótlás, a gyerekeknek egyben a színpadi gyakorlat is. Képzési programunk egyik célja, hogy a kicsiket bevezessük a tánc és a mozgás csodás világába. A tánc, a balett tanulása észrevétlenül fegyelemre, türelemre tanítja a gyerekeket, javítja a koordinációs finommotorikus, valamint a kognitív képességeket, amelyek jelentősen támogatják az iskolai teljesítményt is. Az alapfokú balett oktatás tantervi programja lehetőséget nyújt a tanulók mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztésére, fizikai állóképességének, cselekvő biztonságának, ügyességének, ritmusérzékének, hallásának, tér–és formaérzékének fejlesztésére. Egészséges életmódra, határozottságra, magabiztosságra, érzelmi nyitottságra nevel. Hozzájárul, hogy a tanulók személyisége nyitottá váljon a közösségi alkotó tevékenység és a művészetek iránt. Kibontakoztatja a kreativitást, improvizációs képességet, készséget.

A klasszikus balettoktatás elsősorban a táncművészet legmagasabb szintű műfaját, a klasszikus balett kultúra magas szintű szellemiségét igyekszik átadni a gyerekeknek, az életkori sajátosságoknak megfelelő intelligens testképzés, a balett mozgásrendszerének segítségével. Tanítása fiatal korban kezdődik, ahol az egész testet átmozgatva szép, arányos izomzatot fejlesztenek, hiszen a test ekkor még laza; az ízületek tágíthatóak, az izmok alakíthatóak. A balett tanszak célja, hogy a gyermek a klasszikus balett speciális harmóniát igénylő, fegyelmezett, tudatos mozgásnyelvét, tánctechnikáját elsajátítsa. Megtanulják az önfegyelmet, munkamorált. Természetesen arra törekszünk, hogy a gyermek jól érezze magát, kisebb korban inkább játékos, míg előre haladva egyre magasabb szintű mozgáskultúrát sajátítanak el. Nem csupán fizikai hatása van, hanem egyben lelki, szellemi és kulturális, egyszóval komplex.
A kicsiknél játékos formában, a közösségi együttlété a főszerep, ahol játszva tanulják zenére a mozgás alapjait, ami fokozatosan munkává alakul, hiszen gyakorolnak és dolgoznak, majd fokozatosan megtanulják a rúdgyakorlatokat, egyénileg koreográfiákat csinálnak, majd következnek a középgyakorlatok, a piruettek, egészen a szólókoreográfiáig. Alkattól és tehetségtől függően, nagyon komoly eredményeket lehet elérni. A művészeti nevelés segíti a gyermekeket, hogy toleráns és kulturált, a művészetek befogadására és értékelésére nyitott személyiséggé váljanak. Tanáraink elsődleges szempontja a művészetre való érzékenyítés, az egészséges életmódra és a mozgásra nevelés, valamint utánpótlás biztosítása a pécsi, illetve a magyar táncművészet számára.
A program zárásaként két alkalommal, a gyerekek közreműködésével, „Betekintő balett-kurzus”-t és nyílt órákat tartottunk Uhrik Dórával, Frank Edinával és Szabó Mártonnal, a Pécsi Nemzeti Színházban, és a Zsolnay Kulturális Negyed E78 balett termében.
Első alkalommal 2022. május 10-én klasszikus balett – előkészítő és rögtönzött koreográfia volt Frank Edinával, a Pécsi Balett karakterszólistájával, majd ezt követte egy élő tánctörténet óra – Uhrik Dórával, Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja, ügyvezetőjével, a Pécsi Nemzeti Színház Eck Imre balett-termében.
A „Betekintő balett-kurzus” 2022.május 17-én folytatódott, klasszikus balett – előkészítő Szabó Mártonnal, táncművész, táncpedagógus, a Pécsi Balett magántáncosa, iskolánk balett tanárával, aztán Uhrik Dóra mutatta be középiskolás növendékekkel, hogy hová lehet eljutni az évek során.
Majd merészen táncra invitálta a szülőket és gyerekeket, a Zsolnay Kulturális Negyed E78 fekete balett termében.
Ezt követően a gyerekek részt vehettek a Pécsi Balett, Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas Érdemes művész által koreografált Carmina Burana c. balettjének próbáján. A program az EMMI és az EMET támogatásával valósult meg.

eck imre művészeti alapfokú iskola beiratkozás

BEIRATKOZÁS

A 2023/2024-ES TANÉVRE

Az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola a 2023/2024-es tanévben is várja régi ás új tanulóit, négy művészeti ág, számos tanszakán, különféle helyszíneken.

PÓTBEIRATKOZÁS

Endresz Gy. u. 2/B. alatti székhelyünkön:
2023. május 22-26, 8.00.- 17.00 óráig.

Mindenkit szeretettel várunk!

A beiratkozási és képzési díjat az alábbi számlaszámra várjuk:

Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola

50800111-15573928
MBH Bank

You have Successfully Subscribed!