A Pécsi Meszesi Általános Iskola Meszesi Nagyok elnevezésű színjátszó csoportja egy komplex tehetséggondozó program záróeseményeként 2019. május 11-én, szombaton bemutatja az Új gyerek című rövidfilmet az orfűi Medvehagymaházban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A megvalósítás a Nemzeti Tehetségprogram jóvoltából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az NTP-KULT-18-0016 számú pályázat keretében jött létre, az Új gyerek- komplex tehetségpont Pécsett címmel.
A rövidfilm története, amelyet a színjátszó gyerekek írtak, nagyon egyszerű és mindennapos. A három nap alatt játszódó cselekmény első napján új gyerek jön az osztályba egy másik városból, akinek van elég problémája az új környezetén kívül is, hiszen elváltak a szülei, s akit a közösség nem akar befogadni. A darab váratlan fordulatokat is hoz, majd általános érvényű, fontos tanulsággal záródik, amely minden néző számára garantáltan meghatározó élményt nyújt.
A projekt egyik érdekessége és kulcseleme az, hogy a rövidfilm elkészítése alkalmat adott a gyerekeknek arra, hogy belekóstolhassanak egy kicsit a filmes világba, amelyre ezidáig még nem adódott lehetőségük.
Felkészítő tanár, koordinátor: Kocsis Zsófia, az Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet és az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola színész-drámatanára.
A program:
10.30 − érkezés a helyszínre
11.00 − a Medvehagymaház interaktív kiállításának megtekintése, közös játék
13.00 − filmvetítés
13.30 – 15.30 − beszélgetés a projekt résztvevőivel, a rövidfilm készítőivel, közös játék