Egynapos tanulmányi úton vett részt 10 fős csoportunk Orfűn. Az „Eck Imre AMI 2021-22. évi Innovatív tanulási környezet kialakítása” elnevezésű projektjének keretében szakmai továbbképzést tartottunk, amit a programban szereplő pedagógusok és művészek tartottak. Szabó Zsolt, Balla Richárd, Tölgyfa Gergely és Komlóczi Zoltán vezetésével az együttlét fő célja a fiatalok társadalmi felelősségvállalásra való motiválása volt. Így a résztvevő fiatalok olyan szakmai napon vehettek részt, melynek keretein belül betekintést nyerhettek a valódi társadalmi problémákba. Ebbe a jó hangulatú napba sűrítettük az egész évi munka tartalmi és szellemi mondanivalóját és egyfajta kedvcsinálóként hatott a következő évadra (2022-23).

eck imre művészeti alapfokú iskola beiratkozás

BEIRATKOZÁS

A 2024/2025-ÖS TANÉVRE

Az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola a 2024/2025-ös tanévben is várja régi és új tanulóit, négy művészeti ág, számos tanszakán, különféle helyszíneken.

PÓTBEIRATKOZÁS

Endresz György u. 2/B. alatti székhelyünkön:
2024. szeptember 16-ig.
Amennyiben módjában áll, kérjük hozza magával a kitöltött beiratkozási nyomtatványokat.

Mindenkit szeretettel várunk!

A beiratkozási és képzési díjat 2024.09.01-től az alábbi számlaszámra várjuk:

Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola

50800111-15573928
MBH Bank

You have Successfully Subscribed!